HTML

Egyedi Akciószervezet

Az Egyedi Akciószervezet 2009. Július 20.-án alakult, Ahmedov Hasszánszki Omárovics vezetésével. Az EASZ egy illegalitásban működő, sejtszerűen, alulról felfelé építkező szervezet, amely mára már több mint nyolcszáz tagot számlál, és ez a szám folyamatosan növekszik. Céljaink elérése érdekében nem riadunk vissza a legkegyetlenebb tettek elkövetésétől sem. Hisszük, hogy a cél szentesíti az eszközt, ugyanakkor természetesen csak elkerülhetetlen esetben, és akkor is fájó szívvel nyúlunk olyan eszközökhöz, amik félelmet keltenek. Célunk, hogy gyökeresen megváltoztassuk ezt az antagonisztikus, ekvivalens, absztrakt és paradox, az axiómák lápi mocsarának posványában fuldokló világot, és helyette egy adekvált, empirikus, daktiluszokra épülő rendszert hozzunk létre. Tudjuk hogy a feladat, amire vállalkozunk nehéz, de úgy érezzük hogy képesek vagyunk rá, és ezért kötelességünk utat törni a bozótosban, hogy az utánnunk következők már száraz lábbal kelhessenek át a parázson. Ennek függvényében kérünk mindenkit, hogy lehetőségei, képességei szerint támogassa az EASZ harcát, és nézzék el nekünk az esetleges kényelmetlenségeket.

Friss topikok

  • Ahmedov Hasszánszki Omárovics: Viktor, ha bejegyzést akar írni, belépés után kattintson a jobb oldali sávban levő "admin" menüpon... (2010.02.05. 19:05) Próba

Linkblog

Érdekességek a nagyvilágból1.

2010.03.18. 18:50 Szaparmurat Nijazov Türkmenbasi

„Beton, beton, beton. És vas. Ezen kívül egy élet munkája, húszévnyi keresetem, a fiatalságom. A múltam, hogy legyen jövőm.”

Egy kis szatmári községen, Kocsordon a Hunyadi utca 1. szám alatt Fogarasi Árpád a kertjének végében 1985. augusztus 1-én atombiztos bunkert kezdett el építeni. Az arab-izraeli háború volt az atombunker építésének a kiváltó oka, ekkor ugyanis Árpád rájött arra, hogy elmondása szerint ’Szabolcs-Szatmár megye többet ér, mint a Sínai-félsziget’. Ez Magyarország egyetlen magánkézben lévő atombunkere Árpád szerint az épület 1000 évet simán ki kell, hogy bírjon. Az építmény minden ellen véd, még kozmikus becsapódás ellen is. A bunker falai két méteres betonfalak. Kívül 10*8 méter, belül 6*4 méter a bunker(másnéven: ojjektum). A bunkert sajnos nem sikerült teljesen felépíteni, mert Fogarasi úrnak 1990-ben elfogyott a pénze. a bunker tetejét így aztán nem sikerült befejezni és az épületről az ajtó is hiányzik A különös építmény a média érdeklődését is felkeltette. Árpád a legújabb iraki háború kitörése idején a Magyar Honvédségnek felajánlotta bunkerét, de ők végül nem fogadták el a nemes gesztust.

A bunker ismertségét egyébként egy a neten terjengő videó okozta. A felvétel eredetileg Bogdányi Ferenc amatőr filmjéhez készült a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kocsordon, ahol egy helyi lakos, Fogarasi Árpád atombunkert épített a kertjében. A rendező úgy gondolta, érdemes lenne erről egy riportot készíteni, és elindult, hogy a falubeliek véleményét kérdezze a dologról. Így került kamerája elé Szalacsi Sándor. A film 2002 körül került fel az internetre, és gyorsan elterjedt, több zene, videó és flashjáték ihletője lett.

Részlet az index.hu KOCSORD és Szalacsi fórumából:

„Egyébként a sztori úgy kezdődött, hogy egy nyíregyházi amatőrfilmes (Nyíri AFK,  B. Ferenc többszörös díjnyertes amatőrfilmes) készített a kocsordi bunkerépítőről portré filmet. A járókellők véleményét is felvette, köztük Szalacsiét is, mely a filmbe nem is került be.

A filmet a Nyíregyházi VTV stúdióban vágta, így a muszter ott maradt a számítógépen, melyből egy jelenetet betettek egy szilveszteri vidám összeállításba.

Így indult a karrier…”

NY.P.

Szalacsinak a filmen elhangzott több szófordulata is gyorsan szállóigévé vált, mint például a „jómunkásember”, „ojjektum”, „a vízbül veszi ki a zokszigént”, „háromszázezer/harmincezer litér”,  „nem… igen… az ellen nem véd”, „kéremkapcsojjaki”,  „Teccikérteni?”

Szalacsi Sándor jelenleg szeretetotthonban él, ahová rajongói segítségével került be 2003. június 26-án. Több szóbeszéd szerint megölte a felségét, ezért börtönben is ült.

Dokumentumfilm az bunkerről (16:31-től 20:00-ig a híres Szalacsi Sándor riport)

http://www.videoplayer.hu/videos/play/39323

Szalacsi Sándor riport (ez a fenti dokumentumfilm része, de sokan csak így ismerik külön)

https://www.youtube.com/watch?v=7wc7JdJCUkc&feature=related

Fogarasi Árpád 1991-ben még a Friderikusz showban is szerepelt:

https://www.youtube.com/watch?v=HCA97wLTyho

https://www.youtube.com/watch?v=Ikrit9FC2fw&feature=related

Filmek a bunkerről:

http://www.port.hu/nem_akarjak_irigyelni_a_holtakat/pls/fi/films.film_page?i_film_id=43646&i_city_id=-1&i_county_id=1&i_where=1&i_topic_id=1

Egyéb  érdekességek a bunkerrel kapcsolatban:

A Zépítmény- avagy a kocsordi atombunker fiktív reklámkampánya

www.teccikerteni.hu/letoltes/morello_reklamszoc.doc

Fogarasi Árpád pártja:

https://www.youtube.com/watch?v=6aLQLvGAs18&feature=related

Fogarasi Árpád a bunerről:

https://www.youtube.com/watch?v=0541AgAscZ4

Interjú a Naplóban:

https://www.youtube.com/watch?v=HxdSu96an0U&feature=related

Több dal is született:

https://www.youtube.com/watch?v=EYECw_4v6M8

Képgaléria Szalcsi Sándorról:

http://tanczos.nyugat.hu/szalacsi2003/index.html

Rajongói honlapok:

http://www.teccikerteni.hu/

http://ojjektum.uw.hu/

Kocsordi vélemények:

http://index.hu/tech/net/szl1203/ 

GPS:

http://turistautak.hu/poi.php?id=40972

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: fogarasi szalacsi bunker kocsord ojjektum

Erősödünk

2010.03.18. 12:33 Ahmedov Hasszánszki Omárovics

Ezennel bejelentem a kedves olvasóinknak a közelmúltban történt két eseményt amely az EASZ burjánzásához nagymértékű lökést adott. Időrendben visszafelé; pár nappal ezelőtt csatlakozott hozzánk Szaparmurat Nijazov, aki a vizuálpropagandista feladatok mellett az EASZ káptalanfüredi bázisának boldog tulajdonosa, ezenkívül szervezetünk Kocsord térségébe történő kibővítési projekt vezetője, de erről majd később. A másik nagyszerű hír: a közelmúltban az EASZ - Gépesített Hadosztály fejlesztése keretében szervezetünk igen vonzó - 5000 forintos - vételáron megvett egy árának megfelelő állapotban lévő Verhovina típusú motort. Amint az a mellékelt képen is látható, szervezetünk ismét fényes bizonyítékát adta annak, hogy egy nemzetközi szinten is elismert, komoly csoportól van szó, és hogy mi nem viccelünk soha. Pózolj csomagtartóból kilógó motormaradvánnyal! Reméljük, hogy eme kép láttán ellenségeinkben megfagy a vér, és rájönnek végre, hogy soha még csak a lábunk nyomába se érhetnek, hiszen a repülő rája nem hegyikecske!                                                                                                                       EASZ-vezérkar, stb.

Szólj hozzá!

Lakossági tájékoztatás

2010.03.01. 23:45 Ahmedov Hasszánszki Omárovics

Kedves mit sem sejtő, ártatlan, rettegő civil lakosság!

Szeretnénk tájékoztatni önöket, hogy 2010. 02. 28.-án, este 11 és 12 között az EASZ az új, Üzbegisztánból származó arzenálját tesztelte, ami szokatlan fény és hangjelenségeket okozott országszerte. Szervezetünk egyebek között szert tett az üzbég fegyvergyártás legújabb remekeire, a nagy hatótávolságú Szatymov rakétákra is. Az egyik rakétát Kulanoroholaveseneriszk gyártmányú robbanófejjel felszerelve indítottuk útnak a káptalanfüredi központból Budapest-Ózd irányba, természetesen meglehetős körültekintéssel. A rakétát többen észlelték a fővárosban és környékén, illetve az északkeleti országrészben. Az országos sajtóban szinte mindenhol megjelent a hír valamilyen formában, ezért kötelességünknek éreztük hogy tisztázzuk a helyzetet. Az eseményről részletesebben:    

http://index.hu/tudomany/2010/03/02/megsem_meteor_volt_a_titokzatos_izzo_tuzgomb/

http://index.hu/tudomany/2010/03/01/valami_atszaguldott_magyarorszag_felett/ 

Szeretnénk megnyugtatni a lakosságot, és közölni, hogy nem UFO-jelenségről van szó, és meteor által bekövetkező világvégétől sem kell tartani, csupán egy ártalmatlan, békés rakétakísérlet történt. Az okozott izgalmakért elnézést kérünk. A kísérlet egyébként sikeres volt, többek között az is bebizonyosodott, hogy a Szatymov rakétákat nem képesek észlelni a hagyományos radarberendezések. További szép napokat mindenkinek!

EASZ-vezérkar, Ahmedov Hasszánszki Omárovics

Ui.: Szeretném megcáfolni Dr. Janák Lajos kijelentését, mely szerint a hullócsillagnak csak a babonák szerint lehet élettani hatása. Elég jelentős élettani hatást válthat ki egy ilyen képződmény, ha ráesik valakire.

Emlitesre melto tovabba, ahogyan Dr. Janak elesen elhatarolja a csillagjoslas tudomanyat a babonaktol. (Agent V.)

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása